A hetekben sikerült kétszer is bóklászni egyet a Pilisben. Az első inkább a frissen vásárolt felszerelés (cipő, zokni, nadrág, jégeralsó) próbaútja volt. Meg persze önteszt is, hogy vajon végig tudom-e gyalogolni szintidőn belül a második alkalmat, hivatalos nevén 4. Intersport túranapot.
A túracucc kiválasztásának viszontagságai is megérnének egy irományt, de először inkább menjünk…
0 km. Valahol Békáskuttykuruttyos szélén, nem messzi az iskolától sikerült egy jó kis parkolóhelyet találni. Bakancs csere és hajrá… A verseny napján egy környékbeli cirmos is, hangos nyávogásokkal kísérve kijött üdvözölni. Hogy ezek engem mindig megtalálnak… (Lásd még: találkozás a pilisborosjenői templom macskájával.)
Egy rövid kis kavargás a betonon: Iskola, Kert sor, Bérctető és Gyöngyvirág utca, aztán balra fordulva végre erdei ösvény a bakancs alatt.
1.51 km. Elértem a kőbányát. Az egyik kőfalon éppen kis hegyi kecskék gyakorlatoznak. A kilátás szép. De még szebb lenne, ha a levegő nem lenne ennyire párás. A lassan télbe hajló őszi időjárás már csak ilyen. Az M0 hídnak is csak a pilonjai lógnak ki a ködpárából. Az időjárás sajna semmit sem javult a vasárnapi túranapra sem, de a ködöt leszámítva (ami csak a kilátást rontja) nem vészes.
2.07 km. Máris eltévedtem, hihihi. A kőbánya tetején lévő tisztáson sikerült balra fordulni (zsákutca) a jobbra helyett… Szerencsére az itineres térképen kívül van még nálam egy normális turista térkép is. A tisztás szélén végülis megtaláltam az eldugott kis ösvényt ami elvezet a piros csíkba vagyis sávba. Nem véletlen volt ez itt az igazi túranapon kiszalagozva. Az eltévedési hajlandóságot meglehetősen leredukálta.
Az ürömi műútig egy viszonylag lapos, itt-ott lovakkal tarkított terület következett. Az útvonalnak egyébként itt volt az egyik legszebb része: Az erdőben egy kb. 20 méteres szakasz, ahol mindent sárga falevelek, és a róluk visszaverődő fény borított. Érdekes volt, nagy kár, hogy a fényképezőgép nem tudott megbírkózni a feladattal.
A keddi próbatúrán megtalált sárga alagút egyébként vasárnapra teljesen eltűnt. Öt nap alatt hihetetlen mennyit változhat a természet.
5.21 km. Az autóút után egy kellemetlenül köves emelkedő vitt fel az első ellenőrző pontig (Kő-hegyi bánya). A pecsét után irány az Ezüst-Kevély, majd a legmagasabb pont a Nagy-Kevély. Innen már látszott az útvonal következő nagy állomása is, az Egri vár. Persze nem tisztult ki ennyire az időjárás, hogy el lehetett volna látni Egerig (innen kb. 130 km-re lehet). Később kiderült miamanó ez itt, és miért hívják Egri várnak.
A teljesítménytúra napján látszott odafentről, hogy a várban már várnak minket a karórás törökök. Később kiderült, hogy nincs karórájuk, de még csak nem is törökök, és nem is áll szándékukban lekaszabolni egy szintidőn túl érkező túratársat sem.
7.78 km. No, innen már csak lefelé vezet az út, mert a Nagy Kevély a túra legmagasabb pontja. A kilátás igazán szép, de sajnos a távolban továbbra is a ködbe vész. Ellenben rettentő erős szél fúj. Nem véletlen nevezik ezt a térséget Budapest szélcsatornájának.
8,75 km. A második ellenőrzőponton (Kevély-nyereg) begyűjtött pecsét után irány a barlang (ide érdemes felmászni), majd a vár.
10.5 km. A harmadik ellenőrzőpontot elérve végre kiderül a vár eredeti rendeltetése is: forgatási helyszín. Szerencsére 2008-ban rendbe hozatták a környékét, és úgy láttam, hogy kedvelt kiránduló és főzőcskézős hellyé vált. Most egy középkori lovagi játékokat bemutató kis harci egység is kitelepült, óránkénti bemutatókkal. Szerencsére pont jókor érkeztem…
A vártól a próbaúton és a versenyen, más útvonalon jutottam el a közeli Pilisborosjenőre. Az Intersport túranapon a vár mögötti szekérúton, a Teve szikla alatt elsétálva kellett megcélozni a templomtornyot, végig követve a nagyon példás szalagozást. A várhoz vezető szűk ösvény miatt, gondolom a szervezők nem akarták visszaterelni a népet a kékre.
A próbatúrán én inkább visszasétáltam a kék sávos turistajelzésre, és a Teve sziklát (tényleg úgy néz ki, mint egy teve!) felülről kerülve, útba ejtettem a névrokon-hegyi kálváriát is.
11.60 km. A város határát elérve megint egy kis betonozás jön. Fő utca, Templom utca, Iskola utca, temető. A templomnál érdemes egy kicsit megpihenni, hátha előkerül a templom macskája egy kis kaja és simogatás kunyerálás céljából. Eléggé izgága, de barátságos, és meglehetősen bőbeszédű állatka.
13.90 km. A Kő hegyi bánya nevű ellenőrzőpontot ismét elérve, innen már ismerős az út visszafelé: a kellemetlen köves emelkedő, amiből most lejtő lett, majd az autóúton átkelés utáni sík terepen, az elcsatangolt lovak kerülgetése, és végül az erdőn és a házak között vissza a célba.
Összességében szerintem egy jól szervezett teljesítménytúra volt. Az itiner jól olvasható, de nincs sokszor rá szükség, mert a szalagozás is kiváló. A célnál, és a pontőröknél osztott enni és innivalóról nem tudok nyilatkozni, mert vittem saját ellátmányt.
Első bálozóknak, de egy kis hétvégi kirándulásra is remek ez az útvonal.
4. Intersport túranap versenykiírás.
A próba túra és az Intersport túranap útvonala és adatai.
A próbaút, és a túranap képgalériája.